2015/2016. tanév döntője

2015/2016. tanév döntője

Utolsó frissítés: 2022 március 28.

Georgikon Biológia Tanulmányi Verseny 2015/2016

A Pannon Egyetem Georgikon Kara a 2015/2016-os tanévben is meghirdette – immár nyolcadszor – a Georgikon Biológia Tanulmányi Versenyt, melyre hazánk valamennyi, illetve most harmadik alkalommal a szomszédos országok magyar tannyelvű középiskoláinak tanulói jelentkezhettek. A versenybe idén 92 magyarországi és 12 határon túli (Szlovákia, Románia, Szerbia, Ukrajna területéről) középiskolából 350 diák regisztrált. A versenynek három házi fordulója volt. Ezek során a Georgikon Kar honlapján közzé tett feladatsorok megoldásait kellett a versenyzőknek e-mailben beküldeni. A házi fordulók eredménye alapján került a döntőbe a legjobb eredményt elért 36 versenyző. A verseny döntőjét január 29-én Keszthelyen tartották. A döntőre távolról érkező tanulókat és felkészítő tanáraikat már január 28-án fogadták a Georgikon Karon. A vendégek csütörtökön délután megtekintették a Kar botanikus kertjét, a felújított Festetics mauzóleumot, Keszthely belvárosát, illetve a Balaton-partot. Az időjárás ehhez nagyon kedvező volt. A tanulók este közös vacsorán ismerkedtek egymással és a Kar hallgatóival.

A versenyzők pénteken egy másfél órás versenydolgozat írás keretében adtak számot biológiatudásukról. 50 teszt kérdés és egy nagyobb kifejtős kérdés volt a feladatlapon. A kifejtős kérdésben a „A házi méh biológiája és jelentősége” témakörben kellett egy oldalas fogalmazást írni.

A versenydolgozat megírása után a döntő résztvevői bekapcsolódhattak a Georgikon Kar Nyílt napjának programjába. Délután került sor a verseny eredményhirdetésére, ahol Dr. Kondorosy Előd oktatási és akkreditációs dékánhelyettes köszöntötte a versenyzőket és kísérőiket. Dr. Allaga József egyetemi docens a verseny főszervezője röviden értékelte a versenyzők teljesítményét, a verseny tanulságait, majd az eredményhirdetésre került sor.

A verseny első helyezettje és az ezzel járó notebook tulajdonosa Liziczai Márk a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium tanulója lett (felkészítő tanár: Bacher József). A második helyezett Polgár Patrik Keszthelyi Vajda János Gimnázium (Felkészítő tanár: Bertáné Kövesdi Gabriella) 50000Ft-os, a harmadik helyezett Kiss Orsolya Keszthelyi Vajda János Gimnázium (Felkészítő tanár: Németh Rita) pedig 30000Ft-os könyvutalványt kapott. A legjobb eredményt elérő határon túli versenyző különdíját – egyhetes keszthelyi nyaralást – a felvidéki Révkomárom Marianum SCš, egyházi középiskolájának tanulója, Radi Bernadett (felkészítő tanár: Mgr. Németh Klára) nyerte el. A díjakat január 30-én a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban megrendezett diplomaátadó ünnepélyen adták át.

A középiskolások körében népszerű Georgikon Biológia Tanulmányi Verseny színvonalát jól jelzi, hogy a keszthelyi versenyen több az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen is kiváló eredményt elért tanuló vett részt.

A döntő résztvevői a következő tanulók voltak (ABC sorrendben):

Aranyosi Réka Anna Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Budapest
Balogh Lilla Szilvia Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Bekő Zsófia Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Benczik Nóra Bibó István Gimnázium Hévíz
Boda Mihály Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Borsodi Dorottya Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Hegedűs Henrietta Tatai Református Gimnázium Tata
Hites Benjamin Vasvári Pál Gimnázium Székesfehérvár
Honics Marcell Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Budapest
Kelemen Zsuzsanna Dóra Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Király Anna Jurisich Miklós Gimnázium Kőszeg
Kiss Benjámin Benedek Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg
Kiss Laura Katona József Gimnázium Kecskemét
Kiss Orsolya Vajda János Gimnázium Keszthely
Kocsa János Vajda János Gimnázium Keszthely
Kocsis Levente Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Kovács Anita Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Kőris Titanilla Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Liziczai Márk Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Nagy Réka Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Páti Máté Bibó István Gimnázium Hévíz
Péter Krisztina Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Pistyúr Zsófia Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium Vác
Polgár Patrik Vajda János Gimnázium Keszthely
Polónyi Milán Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Radi Bernadett Marianum SCš Komárno, Szlovákia
Ralovich Kinga Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Budapest
Rédey Ágnes Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Robotka Sára Mikszáth Kálmán Líceum Pásztó
Szijártó Rozália Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg
Tari Noémi Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós
Vad Petra Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium Budapest
Vas Fruzsina Vajda János Gimnázium Keszthely
Vörös Vanda Aleszja Kossuth Lajos Gimnázium Mosonmagyaróvár
Zemplényi Luca Ágnes Mikszáth Kálmán Líceum Pásztó
Zsigmond Zsófia Bródy Imre Gimnázium és AMI Ajka

 

Mellékelt fotók:

A tanulók versenydolgozatot írnak.

Az első helyezett Liziczai Márk a diplomaosztó ünnepségen vette át díját Dr. Polgár J. Péter dékántól és Dr. Allaga József egyetemi docenstől.

A második helyezett Polgár Patrik

A harmadik helyezett Kiss Orsolya.

Radi Bernadett a legjobb eredményt elért határon túli versenyző.

A döntő résztvevőinek egy csoportja.

A képeket Stamler Emma a Georgikon Kar fotósa készítette.

 

A Balatoni Krónika tudósítása itt érhető el.

A Hévíz, Keszthely és Vidéke tudósítása itt érhető el.

A Szuperinfó tudósítása itt érhető el.

A Zalai Hírlap tudósítása itt érhető el.

 

A döntő megrendezését a Veszprémi Universitas Alapítvány és a Malagrow Kft. támogatta.

malagrow