Hagyományaink

Hagyományaink

Utolsó frissítés: 2021 szeptember 27.

Bulektábor

A Georgikonon a gólyákat egy zalai tájszóval „buleknek” hívjuk. Az első, bulekok számára rendezett program a tábor, ahol elindítjuk az egyetemi élet ösvényén elsőseinket. A rendezvény során négy napon keresztül kovácsolódik össze a társaság, amely úgy kezdi a tanévet, hogy már ismerősként köszönti egymást. Hogy mivel van fűszerezve az a pár nap? Nos, íme, néhány összetevő a programból: kollektív fürdőzés, nagy vetélkedők, oktatói szak- és egyetemi ismertető, városnézés, éjszakai próba, buli, jó hangulat, hangulatfokozó sör-bor-pálinka és még sok-sok meglepetés, amit ha eljössz, átélsz! A táborban megismerkedhetsz a bulik és a szórakozás közepette azokkal az emberekkel, akik az évfolyamtársaid lesznek az elkövetkező hét, négy vagy több féléven át, és olyan ismeretségeket köthetsz, amelyek barátságként talán majd végig kísérik az egész életed. Hidd el, ha elkezded az egyetemet, nagyon jó lesz ismerős arcokkal találkozni, beszélgetni! És ahogy a régi rendszerben is működött, az itt is igaz: minél több az ismeretség, annál könnyebben boldogulsz az egyetemen, főleg vizsgaidőszakban. A bulektáborban első kézből kaphatsz hasznos információkat a jelenlegi rendszerről, tanrendről, az aktuális szabályokról, azok betartásáról és a kiskapukról. Ezáltal sokkal könnyebben fogsz boldogulni a „nehéz kezdetek” idején. Ebben lesznek segítségedre a felsőbb éves „Bulek tanárok”, akikhez bármilyen kérdéssel fordulhatsz. A legfontosabb mégis az, hogy jól érezd magad.

 

Bulekvizsga és bulekbál

A Bulekvizsgán a becses zsűrinek azt kell bebizonyítanod, hogy érdemes vagy arra, hogy teljes jogú praxivá válj! Ha sikeresen abszolváltad a vizsgát, akkor Bulek diplomádat a Bulekbálon veheted majd át. A bál egy vacsorával kezdődik, amit egy nagyszerű borkóstoló követ. Az avatási ceremónián a felavatott hallgatók vehetik át a „Bulekdiplomájukat”, végezetül pedig leteszik a „Bulek esküt”.

A felavatott Bulekok oktatóikkal és a felsőbb éves hallgatókkal együtt mulatnak. Georgikon Kar hallgatóinak fontos mérföldköve a Bulekbál, neked sem szabad kihagynod.

 

GazdászMaraton

Gazdászmaraton (GM) vetélkedő 1985 óta szerves részét képezi a hallgatói életnek. A gazdászmaraton eredeti célja 20-25 fős baráti társaságok (diákok) közötti vetélkedés volt, mára azonban igazi, évfolyamok közötti presztízscsatává nőtte ki magát. A GM egy 24 órás tréfás vetélkedő, melynek során a résztvevőknek számos érdekes és szórakoztató feladatot kell megoldaniuk, melyek között egyaránt megtalálhatók az izmokat és az agyakat megmozgató próbatételek. Ezen megpróbáltatásokban sokszor az egyetemi oktatók is részt vesznek, hiszen nemritkán az éjszaka kellős közepén keresik fel őket a diákok furcsa kérésekkel, mint például azzal, hogy fáradjanak be pizsamában a kollégiumba és énekeljék el kedvenc slágerüket. A vetélkedőben általában hajnali 3h-tól 9h-ig „szünet" van.

Ez az időszak azonban nem a pihenésre szolgál, hiszen számos éjszakai feladat vár a versenyzőkre, melyek között a plakátvadászattól kezdve a meseíráson át a palacsintasütésig sok megpróbáltatást kell kiállniuk. A gazdászmaraton második napja rendszerint igen kiélezett küzdelmet hoz és csak a nap végén derül ki, hogy melyik csapat nyeri el a fődíjat. A gazdászmaratonon szinte a teljes diákság részt vesz, így a rendezvény során a diákok közelebb kerülhetnek egymáshoz (az utolsó órákban már szinte mozdulni sem lehet a kollégium BEXI Klubjában), megismerhetik társaik azon oldalait is, melyek a köznapi életben rejtve maradnának. Számos évfolyam a „gazdászmaratonon” kovácsolódik igazi egységgé, ami az elkövetkező évi sikeres diáknapi szereplés megalapozója lehet.

 

Szakest

Az egyetemünk szakjai minden évben rendeznek szakesteket, ahol a szak tanulói, tanárai vesznek részt. Remek alkalom ez az évfolyamok megismerkedésére, az oktató-diák viszony elmélyítésére. Minden szakest más, mindenki máshogy szervezi. A legtöbben a szakhoz közelálló játékos, vicces vetélkedőt szerveznek, vannak, akik előadást tartanak. Bárhogy is csinálják, ezzel csak nyernek. Nem egy aláírás megszerzése köthető ezekhez az estékhez. No meg sokan itt ébrednek rá: a tanár is volt valamikor diák…

 

Felezőbál

A Felezőbál immár sokéves hagyományt követve a tanulmányaik feléhez érkezett hallgatók tiszteletére rendezett bál, amelyen a Felezők együtt ünnepelnek az oktatóikkal, hallgatótársaikkal.

Tavaszi félév során márciusban kerül megrendezésre a Pethe Ferenc Kollégium ebédlőjében.

 

Diáknapok

A rendezvény több mint 30 éve teszi felejthetetlenné a tavaszi szemesztereket. Ilyenkor az oktatás, tanulás helyét felváltja szórakozás, ismerkedés, bulizás. Hallgatókból összeállt csapatok vetélkednek egymással a három napos „őrület” ideje alatt. A felkészülés már február környékén kezdetét veszi a korteskedéssel, tagok toborzásával, filmforgatással, színdarab írással. A Diáknapok nem csupán a bulizásról szól. Barátságok, szerelmek születnek (rosszabb esetben érnek véget…), oktatóiddal is kötetlenebb keretek között tudsz beszélgetni, ismerkedni.

A három nap alatt a jelöltek valamint a csapatok számos feladaton, vetélkedőn és esti koncerten vesznek részt. Legvégén pedig kihirdetik a győztes csapatot, melynek jelöltjei töltik be a következő Diáknapokig a Primus Magisteri, Főpraxi, Főkortesi rangokat.

 

Regatta

Ez a rendezvény 1999-ben indult útjára , Gaál Zoltán, az akkori Veszprémi Egyetem rektorának ötlete és támogatása alapján. Az elképzelés az volt, hogy az angol Oxford-Cambridge egyetemekhez hasonló szellemiségben az evezés értékeit, a csapatmunkában rejlő erőt egy presztízs értékű, nemes küzdelem keretében valósítsák meg a Balatonon.

Minden tavaszi félév szorgalmi időszakának utolsó napján kerül megrendezésre. A helyszín évente cserélődik Keszthely és Balatonalmádi (Budatava) között. Az eseményen a Georgikon népes családja együtt szurkol a csapatainak a minél jobb eredmény eléréséért. Érdemes részt venni rajta (nem csupán az ingyen sör miatt).

 

Sárgulás

Hagyományaink közül a Sárgulás a legrégibb és erre vagyunk a legbüszkébbek. A legelső sárgulást 1884-ben rendezték meg a Georgikonon. Ez az esemény jelzi, hogy „véget ért az öreg gazdász vidám élete”. A sárgulás a tavaszi félév utolsó szorgalmi hetében zajlik le. A végzős praxik szerenádozni mennek a kedvelt oktatóikhoz. A hét pénteki napjának estjén díszes ruhákba öltözve felavatják a korsóikat, majd fáklyás felvonulással köszönnek el a szeretett városuktól és egyetemüktől.

Szombaton reggel meghallgatják a szakfelelős tanáruk búcsúelőadását, elköszönnek a kollégiumtól majd hintóra szállva, végigvonulnak a város utcáin egészen a Festetics kastélyig, érintve a Georgikon épületeit is. Az épületeknél elbúcsúznak a tanszékektől. A felvonulás a kastély kertjében ér véget, ahol a praxik palotást táncolnak. A sárgulás végén szombat este bált tartanak. Itt még mulatnak egy jót, igazi keszthelyi gazdász módjára, mielőtt nekiállnának felkészülni utolsó vizsgáikra.